Ebben a tevékenységben az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai mellett részt vettek a PTE Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központjának hallgatói is. Az Arany János Általános Iskola műsora után Polgármester Úr köszöntötte a résztvevőket.Majd előadásokra került sor, az időskori mozgás fontosságáról, valamint az internet használat veszélyeiről. A napot Ali és Tom zenekara zárta örökzöld slágerekkel.
Sajnos a rossz idő miatt a gyalogtúrát nem lehetett megtartani, de helyette közös testmozgáson és a Városi Könyvtár által szervezett vetélkedőn vettek részt az érdeklődők. A hónap során még további előadások voltak a korosztály számára népdal, népzene, bűnmegelőzés, valamint a környéken található kápolnák és templomok témakörben.